Most, azaz a III. Ökumenikus Faesztergályos Találkozón (ÖFT) készültek ezek:
28-án pénteken:

Krisztustövis, de gledícsia, koronaakác is lehet a neve. D 10 x H18 cm. Egész jó vékonyra sikerült a kehely része. Sajnos a bél melletti repedés a kehely szárán előkerült.

Mandula Sok repedéssel. D 21 x H 6,5 cm. Nem mertem vékonyabbra készíteni. A felület ugyanakkor nagyon jól sikerült. Majd kiderül, hogy szobában tartva néhány hét alatt reped-e még és hogyan változik az alakja.
29-én szombaton:

Többek szerint nem nemes, hanem hazai nyár. D 13 x H 8,5 cm. Az előző napi gledícsia kupa talpleszúrása hibás volt, javítani kellett, ahhoz tokmányként használtam ennek fadarabját, majd ha már be volt fogva, próbáltam belőle valamit csinálni. Mondhatom szenvedéses fafaj. Jó tanács hatására a készre csiszoltat még benedvesítettem, majd némi várakozás után a legfinomabbal még egyszer csiszoltam. Megérte! A víztől felállt szőröket is le lehetett így kapni és egészen sima lett.

D 11 x H 20 cm. Valamilyen cédrus Fakéz szerint, akinek a fatárában leltem ennek fadarabjára, amit nagyon ígéretesnek hittem, bár ő mondta, hogy nehéz eset. Az is lett, nem jó ezzel dolgozni. Nem ad szép forgácsot. Ugyanakkor könnyen csiszolható rengeteg por árán. Huat nagyszerű trükköt mutatott a mély részek csiszolásához (ahova a kezem már nem ér be): sliccelt végű botra rögzített csiszolóvászonnal a mély részek is könnyen csiszolhatóak.
Nos, számomra ez a 4 db a fehárvári találkozó tárgyi eredménye + sok jó beszélgetés, a nagyszerű élmény. Köszönt érte Fakéznek, a házigazdának!