Forester: a spaltos juharod nagyon látványos lett, gratulálok hozzá!
Volt régebbről egy hárs darabom, már jó alaposan száraz. Sajnos mindkét végén repedt. Ezeket levágtam és a közepét a gépbe fogtam. Csúcs közt leszabályoztam, hogy elforogjon a késtartó fölött, majd tányérra csavaroztam 4 csavarral. A nagyobbik feléből nekiláttam lámpabúrát készíteni, de elbíztam magamat és és egy darabja kiszakadt. Ahelyett, hogy a szája körül már csak csiszolással vékonyítottam volna, még a késsel igyekeztem. Végül a tetejénél is éppen hogy nem szakadt át. Helyenként papírvékony lett. Azon a felén mázlim volt. Íme:

Átmérője kb 18 cm.
Ami meg utána a tányéron megmaradt, abból készült egy kis tál. Érdekessége, hogy száliránya a tengellyel egyirányú, a szokásos keresztszálú helyett. A fenéklap tehát bütümetszet. Mivel nagyon száraz volt már, a széles bütümetszet nem repedt el, miután készen lett. Íme:

Átmérő: 17 cm.
Azt hittem, hogy a hárssal dolgozni élvezetes lesz. Nos, ez a darab elég nehezen adta meg magát, ritkán adott szép forgácsot, gyakran törmeléket és port. Lehet hogy száradék-anyag volt.