Faesztergályos szimpózium

Ebbe a témakörbe várunk minden fával foglalkozó eseményt!
Lezárt
jmedvegy

Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: jmedvegy »

Kedves fórumtársak!

Megszólalásaimat tekintve vezetem a rangsort – hátulról. Alig-alig szólok hozzá témákhoz, de ennek több oka is van.
Azonban most egyfajta közvélemény kutatással fordulok felétek. Bár témáját tekintve meglehet, hogy egy szűk csoportot, vagy talán még azt sem fog érdekelni. Néhány évvel ezelőtt megszerveztem, egy barátommal közösen egy szimpóziumot, amire sikerült egy méltán híres, magyar származású, külföldön élő esztergályost megnyerni, aki el is jött, és olyan metódusokat mutatott be esztergályos díszítés és megmunkálás területén, ami – persze mint mindig, most is így utólag – mindenki, aki meghallgatta, elismerően szólt róla. Bővebbenitt lehet az eseményről olvasni. DE mindösszesen egy maroknyi – írd és mond a szomszéd kutyájával egyetemben – azaz 12 emberkét érdekelt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elsősorban amatőröket összefogó tematikus fórumokon lett előzetesen beharangozva. Most a körülmények úgy hozták, hogy ismét lesz(lehet) ilyen előadás lebonyolítására lehetőség. Okulva a múltkori fiaskóból - ezt több fórumon és lehetőségen is közzé teszem - szeretném felmérni, hogy idehaza ténylegesen hány embert érdekelhet, vagy kelti fel kíváncsiságát egy ilyen jellegű előadás sorozat, vagy szimpózium, ha úgy tetszik.
Egyfelől azt tudni kell, hogy az ilyen típusú előadók előjegyzési naptára hónapokkal előbb foglalt, ezért még csak nem is az idén szeretném ezt előzetesen megszervezni. A tervezett helyszín és időpont : Szolnok, 2016 április-május.
Akinek felkeltette a kíváncsiságát, kérem küldjön egy levelet a hobbiasztalos@yahoo.com címre, és a mai naptól számított 2 hétig fogom jegyezni a jelentkezők számát. Az e-mail tárgy mezőjébe kérek csak annyit írni, „Jelentkezés”, és azt fórumot, vagy médiát mögé írni, ahol ezt a felhívást olvasta pl. „MAFK”. A jelentkezés semmilyen elkötelezettséggel nem jár, és a leveleket ezt követően törlöm. A határidő letelte után beszámolok az eredményről.
Köszönöm a figyelmet.
Avatar
fakéz
Hozzászólások: 190
Csatlakozott: 2012.01.12. 07:26

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: fakéz »

Szia, Jani!
Jónak tartom az ötletet, de mi lenne a szimpózium témája?
Ki lenne az előadó-és természetesen akkor lenne az igazi, ha nem csak vetített képes előadás lenne-bár abból is sokat lehet tanulni-hanem élőben bemutató.
Szívesen részt vennék ezen, akár 2 napos is lehetne, de szeretnék a fentiekre választ kapni.

Egyébként én már többször forszíroztam, hogy a szokásos "ökumenikus" találkozót hasznosabbá tehetnénk, ha valamilyen téma lenne a központban: aki kedvet érez, bemutatná, hogy Ő hogyan oldja meg a kiírt feladatot. Azt hiszem, vagyunk annyira barátságban, hogy senkinek sem kell attól rettegnie, hogy kinevetnék, ha nem a legprofibb módon oldja meg-viszont ez mindenki számára tanulságos lehetne.

A másik gondolat: mi amatőrök eddigi tapasztalataink alapján igyekszünk egyre mutatósabb tárgyakat készíteni. Buzgón nézzük a külföldi példákat, de azok
között is akadnak profi kevésbé profi darabok. Az akácfa-pályázat munkái révén vetődött fel bennem ismét ez a gondolat, hogy alapvetően sokan vagyunk, akik a technikai alapokat szorgos gyakorlással már elsajátítottuk, de onnan tovább lépni? Ehhez már szakavatott segítség kellene. Ezért is tartom János felvetését jónak, mert biztosan sok hasznos infót kaphatunk egy profitól. Akár a június 20-i találkozóra is hívhatnánk profi formatervezőt, aki nem elsősorban a technikai bravúrokra, hanem a funkció és forma, anyag-struktúra és forma kérdéseire iránymutatást tudna adni. Ha van ilyen szakember az ismeretségi körötökben, kérdezzétek meg, volna-e kedve egy ilyen jellegű fejtágítóhoz? Itt nem a kész tárgyakat kellene "zsűrizni", hanem kapaszkodókat adni a továbbfejlődéshez.
Agyaljatok, hogy fejlődhessünk! üdv: fakéz
Avatar
Mikapu3
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2012.01.16. 07:58

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: Mikapu3 »

Szervusz Jenő!
Emlékszel, volt egy idősebb úr a MOME bemutatón, aki nem sokat elegyedett beszédbe velünk, de érdeklődött a dolgok iránt. Minden esetre akkor Kosaras Gyurka segítségével kiderítettem ki ő. Scherer Józsefről van szó, aki formatervező, a MOME oktatója, talán már nyugdíjasként. (A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumot 1961-65. között járta.) Végül erőse az autóipar felé hajlott el, de nagyon sok mindent alkotott. Ha minden igaz ráadásul ő maga is faesztergál otthon. Nos, ha valaki, ő biztosan segítségünkre lehetne. Megpróbálom becserkészni.
Küzdj a klímaváltozás ellen: használj fát!
jmedvegy

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: jmedvegy »

Üdv!

Nem tudom melyik végén fogjak hozzá, egy kicsit szerteágazó a dolog, és jellegzetesen magyar. Mint minden, ezen a fórumon.
Egyenes embernek tartom magam, nem kívánok köntörfalazni, hogy attól nekem majd jobb lesz. Felesleges. Aztán majd törlik ezt a hozzászólásomat (is) az adminok, vagy szöges ellentétében le leszek szurkolva. Van vér a pucámban, és van csont a gerincemben, bírni fogom.
Hozzáteszem én 20 vagy több év esztergálási tudásával nem kívánok versenyezni, a végzett szakmám semmilyen formában nem kapcsolódik a fához, mégis megpróbálok tenni valamit ennek előmozdítására. Azt már csak díszként teszem hozzá, mikor egy külhoni oldalon próbáltam megmagyarázni, mitől "ökomenikus" egy találkozó nálunk. Csak elképzelni tudom a reakciókat. Illetve tudni tudom, de ez most nem ide tartozik.
Jártam olyan emberkénél, aki sorra panaszkodott, hogy nincs neki fája, szegény, már kezdtem megsajnálni, arra jártam, megkerestem, miben segíthetek, vittem neki anyagot, amit én is úgy vettem, de egy halk, nemhogy egy hangos "köszönöm"-t sem kaptam.
Ott van az a derék, jóravaló emberke, aki az előzőről előadásról csinált teljes videót, de még csak a nyers változatot - kerestem többször, több úton - sem tudta elküldeni, olyan elfoglalt. Túl tudok lépni az ilyen embereken.

Úriember biztosra nem fogad, e pillanatban már tudom előre tudom datálni az eredményt, egy kezem meg tudom számolni, csak innen mennyien jelentkeztek, és teljesen érdektelen, mi lenne a téma, vagy ki lenne az előadó. Csak hogy a hátterét is felvillantsam a társaságnak, egy neves esztergályos, ha meghívást kap, teljesen természetes, hogy az útját oda-vissza, a szállását és ellátását is teljes mértékben fedezik+némi térítésre is számot tart. Na most ez nem kis költség. Jön a kérdés, minek nekünk ilyen drága vendég? Letöltöm youtube, oszt jónapot, ott van ingyen, mert azt megtanulta a magyar, hogy minden SALE mellett ott a FREE is. Jó sorsom összehozott olyanokkal, akik látnak(tak) fantáziát a dologban, dotálnák is ennek a költség részét, de ilyen érdeklődés mellett, teljesen felesleges komolyabban foglalkozni a dologgal.

Mint ahogy már tavaly szerettem volna a folytatását ennek a folyamatnak, de hát jobb a langyos vízben. Frédi barátomat fel is kértem, hogy a tavaly előtti fehérvári találkozón mondja el az ötletet vagy a tervet a tisztelt társaságnak, de volt aki úgy nyilatkozott akkor és ott, ő ezt az embert nem ismeri, inkább marad otthon esztergálgatni. Most akkor idefirkantom, hogy Richard Findley, tud ezzel valaki valamit kezdeni??? Mark Baker? Soroljam? Minek? Kinek? Többen jelentkeznek? Aligha. Nem írtam belépőjegy árat, melléírom: " belépőjegy ára hozzávetőleg 1500-2000 Ft". Aki volt a múltkor, készíttetünk egy jó ebédet, panasz nem volt rá, de aki nem tudná, a belépti díjakból vettem egy új esztergát, mert bőven fedezte az alapanyag és a készíttetés díját, sőt.

Egyszer jártam én is egy fehérvári találkozón, őszintén, 2x meggondolom, hogy megyek-e valaha. Csiszolópapír volt az előző téma akkor. Igen. Kiváló, jó minőségű ipari csiszoló papírt vittek a társaságnak, meghajlítani egy élmény, nem hogy csiszolni vele, kíváncsi lennék, hányan tudták esztergáláskor használni. Szereztem olyan anyagot, kifejezetten esztergálásra kifejlesztetett, amit odakint használnak, és sorban állnak érte a klubok, a hulladékért kérem. Néhányan, ha vittek belőle tavaly. Amikor ott jártam, egy illető éppen üregelt, olyan hangokkal, már számoltam, most vagy reped, vagy röpül. Senki nem ment oda, figyelj már haver, vagyunk olyan jóban, ne így csináld.. Könyörgöm, ezek után mit mondhatnék. Semmi gond, keressünk egy autentikus formatervezőt. ???? Emlékszik arra egyáltalán valaki a tavalyelőttről, mi volt Lackó Gábor témája? Szerintem - innen nézve - nem. Kimegyek a műhelybe, egy új viasz fajtán kísérletezem, és igen közel járok a megoldáshoz egy forradalmian új viasz felé, és mert én csináltam ill. van némi déli vonulat a családfában, spanyol viasznak fogom elnevezni. Spontán magamtól.

Kivárom a megadott határidőt, de abban biztos vagyok, hogy olyanok, akik máshol termeket töltenek meg egy-egy előadásukkal, pótszék csak korlátozásokkal érhető el, idehaza messze érdektelenek. Vélhetően sokkal jobbak vagyunk, miért lennénk rájuk kíváncsiak? Ki az a Glenn Lucas? Ötös pálya, balról a második, a futottak még sorban.... Illetve tévedek. Van még egy nemzet, aki hozzánk hasonlatos. A japánok. Már dolgozom a ügyön, a kiotói nyelvjárás kicsit dialektikus, de megoldható.

Végén azért szeretném ha mindenki világosan látná, kinek nem inge, ne vegye magára, de aki érintett, hát az nyugodtan gombolkozzon be, hogy ráismerjenek.
A végeredményt minden fórum helyre, ahol csak megjelent a felhívás, dokumentáltan ki fogom tenni, ahol fehéren és feketén ott lesznek az adatok, lehet panaszkodni, ha valaki kimaradt volna.
A magam részéről kívánok a társaságnak további jó esztergálást, a szabadidő hasznos eltöltését, és amikor az 5-ik karéjtálon is túl van, vagy elkészítette a n-ik szegmentált tálját, vagy azon tépelődik, vajon miért megint ugyanaz az 5-10 emberke munkáira kell szavaznia, jusson eszébe, hogy kinn felejtette a kezét a langyos vízből, gyorsan húzza vissza, nehogy megfázzon.

További szép napot!
Avatar
Varifer
Site Admin
Hozzászólások: 163
Csatlakozott: 2012.01.09. 22:36

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: Varifer »

Üdv neked is, csakhogy reagálva legyen a hosszúra nyúlt mondanivalód.

1, Nem hiszem, hogy erről a fórumról bárkinek is a hozzászólását töröltük volna, mert őszinte meggyőződésének hangot adott.

2, Olyan neveket soroltál fel az előadás meghívandói listájából, melyekről életemben nem halottam, lehet én vagyok a ...... , hogy ezek a HÍRES emberek számomra nem ismertek. De ... nem is firtatom a hozzáértésüket.

3, Amiben én látom a hibát és nem csak ezzel, hanem mindennel kapcsolatba: majmolni akarjuk a nyugati tudást, mikor kis hazánk leszármazottai között is akad nagyon sok olyan ember ki méltán lehetne híres, de neki nem telik rá. Talán még szívesen meg is osztaná tudását az arra méltán érdemesekkel.
Bár a tavalyelőtti előadásról elkéstem és sajnos nem az én hibámból. Hidd el nekem. Mint érdekesség, nekem nem azok a lehelet vékonyra esztergált és utána kimart alkotások maradtak meg emléknek, hanem állt ott egy(azaz járt) faóra ami teljesen lenyűgözött. Szabó Dezső munkája. Mellette sok szép alkotás, melyet Magyar barátaim készítettek. Na ez ami nekem emlékben megmaradt! Lehet én vagyok a különc?

A másik nem hiszem, hogy az a 1-2 de akár 5 ezres vagy az a több száz kilométer távolság lenne az akadálya annak, hogy megteljenek a termek.
Inkább az, hogy azok a termeket megtöltő előadások, sok szponzorral, és jóóóóó előre meghirdetett előadások, melyek minden évben egy adott időpontra vannak rákészítve.

Tisztelem a munkásságodat! Frédiét meg egyenesen magasztalom! Mivel ő olyan helyekre és emberekkel hozza össze a társaságok melyek akár mindenkinek elérhető. Talán ezt a kettőt kellene valahogy ötvözni.
Remélem nem érted félre és a pozitívumot olvasod ki az írásomból.
Tisztelettel: Varifer
Avatar
Pozsi
Adminisztrátor
Hozzászólások: 554
Csatlakozott: 2012.01.13. 19:42

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: Pozsi »

Kedves János!

Sok dologban igazad van.
Hofi egyik lemezén hallottam és a mondandója illik ide. Nem pontosan idézem, de a lényeg kb. : Nézze Vitray van maga annyira intelligens ember, hogy megérti.
Az, hogy ökonomikusnak kell lennie egy találkozónak, az tipikus magyar mentalitás.
Az internet dzsungelében alig vagyunk 100-200 magyar faesztergálással foglalkozik és nem elég nekünk egy Fórum, vagy oldal. Igaz "pozitívuma" is van a három oldalnak egyik sem működik. (http://www.drechsler-forum.de/ oldalon tagok száma 4832)
Szerencsére nem tudom és most más nem is akarom tudni, hogy miért alakult így, de jó lenne visszatérni az alapokhoz.
Nekem Lackó Gábor munkái nagyon tetszettek, az hogy elárulta a titkot is az külön tetszett.
Én szívesen tanulok bárkitől aki tud nekem mutatni olyant amit nem tudok (jó pap is holtig tanul :lol: )
Ha tehetem akkor el fogok menni és mindegy, hogy ki lesz aki az előadást tartja. (de, ha lehet akkor Ashley Harwood hívd koc: )
Azt azért kikérem magamnak, hogy törlöm a hozzászólásokat. (Örülök, ha valaki ír valamit, azt a keveset is töröljem. :D
Üdv. Pozsi
Avatar
Mikapu3
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2012.01.16. 07:58

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: Mikapu3 »

jmedvegy: Az az érzésem, hogy téged valami, valaki megcsípett, aminek nem örvendtél. Nem én voltam. Itt a fórumon nem találom okát morgásodnak, így a fórumon kívül érhetett valami, ami ezt a hatást váltotta ki belőled. Minden esetre jó hogy elmondtad, rendes dolog a tiszta egyenes beszéd.
Lackó Gábor tavaly előtti előadása nagyszerű és nagyon érdekes volt, örülök, hogy láthattam.

Említettél két nevet, illetve hogy tudsz még számos mást is, csak minek soroljad. Az urak és a hasonló képességű hölgyek közös jellemzője (ritka kivétel: Lackó Gábor), hogy nem tudnak magyarul, így bemutató előadásukhoz tolmács is kellene, ami tovább drágítaná fellépésüket. Ráadásul könnyen lehet, hogy egyetlen, a faesztergálás szaknyelvében járatos szaktolmácsot se találnánk se angolból, se németből, se más nyelvből sem, hacsak magad be nem vállalnád az angolt.
Legyen szó faesztergálásról, fafaragásról, foltvarrásról, agyagozásról, vagy bármely hobbi kézművességről, a magyar piac kicsi és fejletlen. Nézz körül a MAFK tagságban: kinek milyen eszterga, fenő, stb gépe van. Többnyire csinál-magad-gépek, amitől ezek még lehetnek nagyon jók, de használóik nem piac az ipari gépgyártóknak. Persze elkalandozhatnánk életszínvonaluk egyéb jellemzői felé is, a végeredmény ugyanaz.

Aki bírja az idegen nyelvet (német, angol, ...) és kedve és fizetőereje van rá, válogathat a közelebbi német, osztrák események között, sok neves demonstrátorral. Nem tudom, a MAFK körből volt-e már bárki ilyenen. Ismered a hazai amatőr és hobbi faesztergályos kört. Morgásodból azt veszem ki, szívesen látnál gyorsabb fejlődést. Egyetértek veled, de adottságainkat nem tudjuk átlépni.

Tehát ha már említettél két nevet, utánakerestem, nagyon gyorsan meg lehet őket találni, íme:

Itt megismerheted Richard Findleyt: http://turnersworkshop.co.uk/about.html 1980-ban született, apja asztalos üzemében kezdett 16 évesen az iskola után. Anglia nagyjából közepén van. 2010-ben felvették a Profi Faesztergályosok Jegyzékébe (Register of Professional Turners http://registerofprofessionalturners.co.uk ), ahol az egyszeri regisztrációs díj 25 Font, az éves tagdíj 25 Font, ami kb 10-11 ezer Ft. A keresőjük szerint alapvetően a UK-ben vannak tagjaik + 1 Franciaországban. 49 tagjuk van. Az a gyanúm, hogy ennél azért több jó esztergályos van az Egyesült Királyságban. Richard Findley a honlapja szerint nagyon sokféle dolgot csinál, az a gyanúm, hogy erre egyedül nem lenne képes, nyilván több alkalmazottja is van. Nagyon bejött neki a bemutatózás, számtalan helyen szerepel. Messze előre le kell foglalni az időpontjait. 2015 már betelt, és 2016 is kezd betelni a naptárában. Egy esti bemutatót 130 Fontért (kb 55 ezer Ft), az egész napos bemutatót pedig 250 Fontért (105 ezer Ft) adja + útiköltség. Honlapján a szállásköltségről nem ír.

A faesztergályos bemutatók – úgy tűnik egész komoly – piacán érdekes megoldás a 12 napos hajókirándulással egybekötött bemutató. http://www.woodturningcruise.com Mark Baker az egyik faesztergályos demonstrátor ebben a műsorban. Asztalosként kezdett, majd fémmel is dolgozott, utána karitatív munkát végzett (autistákkal). Eztán a Robert Sorby cég termék managere lett, amit követően a Woodturning magazine (Faesztergályos magazin) szerkesztője lett. Innét előre lépett a GMC (mely a Faesztergályost is kiadja) cég összes faipari magazinjainak ügyvezető igazgatójává. Dolgozott a Hegner UK-nél (neves faeszterga gyártó), ahonnét visszament a GMC-hez. Az idők során sok bemutatót tartott az USA-ban, UK-ban, Kanadában, számos európai országban. Sok cikket és 3 faesztergályos könyvet írt.

Tengerünk nincs, de a Dunán pl. lehetne 12 napos faesztergályos hajótúrát szervezni. :-) Megvárom ezt a hajót. Arra is kíváncsi vagyok, mikor, hol és ki fog Magyarországon először hobbistáknak mondjuk 10 nagygéppel, meg minden hozzávalóval felszerelt, összes hatósági engedéllyel, megfelelő vizsgákkal bíró oktatókkal faesztergályos klubot, felnőtt továbbképző helyet nyitni. A FB-on számtalan ilyet látunk működni, de egy se Magyarországon van, s említhetnék még néhány közeli másik ilyen országot is, ahol nincs.

Kedves János! Nagyon tisztelem törekvésedet és erősen remélem, hogy kiváló bemutatót szervezel majd 2016-ra. Ha bármiben segíthetek, szóljál. (Küldtem pár napja egy FB szü-t, de még nem válaszoltál rá.)
Küzdj a klímaváltozás ellen: használj fát!
Avatar
kovi
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: 2012.01.11. 20:04

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: kovi »

Üdv Jmedvegy!

Engedd meg, hogy felhívjam a figyelmedet egy dologra a felhívásoddal kapcsolatban.
Mikor elolvastam (főleg a második hozzászólásodat) úgy éreztem magam mint akit igen erősen leb....sztak.
Mintha érdektelen, Moderálva!, stb. lennék. Ezzel a hangnemmel nem megmozgatod az embereket, hanem inkább elriasztod.

Ha 5 mondatot írsz arról, hogy milyen nagyszerű lehetőség egy ilyen szimpózium, milyen különleges technikákat ismerhetünk meg, és az ott tanultakkal milyen újabb sikereket érhetünk el, akkor szerintem 10x több embert tudsz magad mellé állítani, mint ezzel a rossz hangulatú, elriasztó 100 mondatos írásoddal.

Remélem segítettem!

Üdv

Kovi
jmedvegy

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: jmedvegy »

Üdvözlök Mindenkit!

Letelt a két hét, közreadom az eredményeket.

Az eltelt időszak több következtetés levonására is lehetőséget biztosított. Sajnos, országos szinten minösszesen, KEVESEBB MINT 20 emberkét érintett meg a téma, bár volt aki jelentkezett többször is. Csak erről a fórumról talán, ha 5-6 emberke. Aki nem találja magát a listán, az reklamálhat. De érdemes szembenézni a tényekkel. Tanulságos.
Nem csak az eszköztelenség és pénztelenség, de az érdektelenség is súlytja a listát, kizárólagosan családias hangulatban, mert hát vagyunk mi olyan viszonyban, hogy meg tudjuk mondani egymásnak, nem igaz??? De szembenézni a tényekkel már kicsit kellemetlenebb.
Ezen adatok alapján kijelenteni, hogy megtartásra kerül ez a rendezvény, legfeljebb a lottó ötös birtokában lehet, nagy valószínűséggel. De hát a remény hal meg utoljára.
És néhány gondolat azoknak, aki nem tudják, vagy éppen akarják megérteni a mondandómat, mert hogy őszinte legyek, nem olvassák végig, tipikus ez is, aztán panaszkodnak, hogy letolták őket. Kérem. Ott van a végén. Akinek nem inge, ne vegye magára... Viszont akiket érintett, igencsak igyekeztek kibújni alóla, legalább is a levelek alapján.
Téma, csak pár mondatban... ugyan. Ha írtam volna, 5 mondatot. Magam mellé állítok 10x többet. Pardon, én nem vagyok ökomenikus. Még csak nem is fetisiszta. Lesz majd jelentkezés, meg egyebek. Belefáradtam. Van az a mondás, hogy ne szaladjunk olyan szekér után, ami nem vesz fel. Stilszerűen nem fogok olyan szekeret tolni, ami nem akarja, hogy tolják. Felesleges. Minek? Hál istennek, van itt olyan, akinek nem csak faesztergályos, de mélylélektani ismereti is vannak. Majdnem tökéletes kórképet adott, de így utólag azt kell mondanom, főleg a pszichológusommal megbeszélve, és túl a negyedik kezelésen, képes vagyok kezelni a problémát.
Igen, nyelvi problémák, de nem is ragozom. Nem kell a társaságnak, kérem, van az az akarat, ami előtt meghajlok. Hát tessék csak tessék. Egységsugarú felhasználók, ha érti valaki ezt a fogalmat.
A magam részéről lezárom a mafk-beli tagságom. Nem veszt velem sokat a társaság.
De egy apróság azért még idebiggyesztek a végére. Mind Richard-dal, mind Baker-rel kapcsolatba kerültem, levelek útján, mert hát megjelent pár olyan írás, amit én úgy gondoltam, érdemes, hogy mindenki megismerje. (Anno ezért kerültem ki a mafk elődjéből.) És mindketten vannak(voltak) olyan profik, hogy válaszra méltatják a nesincsországismeretlenamatőrét. A copyright miatt kellett pusztán az egészet újrafotózni. Hát kérem, lehet tőlük tanulni.
Köszönöm mindazoknak, akik jelentkeztek, de ha az események a körülmények ellenére, fordulatot vesznek, ígérem, ez a honlap lesz az utolsó, ami tudomást szerez róla. Még egyszer említem, ha nem kell, isten ments erőltetni. Pár fecske pedig még sosem csinált tavaszt.

További szép napot kívánok mindenkinek, aki megtisztelt azzal, hogy olvasta bejegyzésem.

Üdvözlettel:
Medvegy János
Avatar
Pozsi
Adminisztrátor
Hozzászólások: 554
Csatlakozott: 2012.01.13. 19:42

Re: Faesztergályos szimpózium

Hozzászólás Szerző: Pozsi »

Kedves János!

Sokat gondolkodtam, hogy reagáljak-e arra amit írtál, arra a megállapításra jutottam magammal, hogy előbb-utóbb találkozunk személyesen és, akkor talán elbeszélgetünk erről is.
Richard-dal, mind Baker-rel kapcsolatba
Csak pontosítás kedvéért, ilyen nevű tagjai nincsenek az oldalnak.
Üdv. Pozsi
Lezárt

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég